Mi a helyzet a tachográfok ITTHONI cseréjével? Mi várható szeptembertől?

Okos tachográf
Többen is kérdezték, hogy azoknak, akik CSAK BELFÖLDÖN közlekednek tachográfos járművel, kötelező-e idén augusztus 21-ig lecserélni a tachográfot új, 2-es generációs tachográfra.
Ha megnézzük a Mobilitási Csomagot, néha nem TELJESEN egyértelmű (mint általában a legtöbb jogszabály).
Röviden:
- A jogszabály több helyen egyértelműen nemzetközi áruszállításról beszél.
- Kimondja, hogy a buszos vállalkozások számára meg kell vizsgálni egy ilyen alkalmazás lehetőségét, ami ebben a jogszabályban van. Vagyis: akkor rájuk mi is vonatkozik pontosan?
- Több helyen pedig, ahogy már írtam korábban: ha akarom, érthetem így is, ha akarom, úgy is. Vagyis, ha akarom, csak a nemzetközi áruszállítókra értem, ha akarom, akkor mindenkire.
AZT MÁR TISZTÁZTUK, HOGY EZ AZT JELENTI, HOGY A 28 NAP HELYETT JANUÁR 1-TŐL MINDENKINEK 56 NAPPAL KELL ELSZÁMOLNIA. PLUSZ AZ AKTUÁLIS NAP. LEGYEN EZ KORONG, KÁRTYA ÉS BÁRMILYEN EGYÉB IGAZOLÁS.
Mi a helyzet idén augusztus 21-től?

Mi a helyzet idén augusztus 21-től?
Fontos megérteni, hogy a legújabb generációs (G2v2 vagy SMART 2) menetírók eltérnek az összes korábban gyártott digitális tachográftól. Ez az oka annak, hogy a korábbi generációs menetírók egyike sem lesz majd alkalmas nemzetközi forgalomban való részvételre 2025. augusztus 20. után.
Ha valaki bizonytalan benne, akkor megnézheti a kinyomatot is. Meg kell nézni a készülékre vonatkozó adatblokkot, és ha ott az a felirat jelenik meg, hogy „GEN2 v2”, akkor megnyugodhatunk, a készülék megfelel az új követelményeknek. Ami nagyon fontos, hogy ez KÜLÖNBÖZIK a tachográf kártya generációjától, mivel az is megjelenik a nyomtatáson! Emiatt egyébként problémák lehetnek, ha az új generációs tachográfba régi generációs sofőrkártyát teszünk be.
Ami még tehát „előttünk van”, az a következő (nemzetközi viszonylatban):
- 2025. augusztus 21-ig az első generációs intelligens tachográfok (SMART 1) kötelező cseréje SMART 2-re.
- a 2,5 tonna feletti, nemzetközi forgalmat bonyolító kisteherautókba SMART 2 tachográfot kell szereltetni. Ennek határideje: 2026. július 1.
Az új SMART 2 tachográf ára 400 ezer és 800 ezer forint között mozog. Az nem baj, ha visszük magunkkal az utolsó illesztési jegyzőkönyvet, de ez nem kötelező. Igazából csak a forgalmi engedélyre és a cégadatokra lesz szükség. A csere általában 1-1,5 óra időtartamot vesz igénybe.
Belföldön akkor kell-e cserélni a tachográfokat?

Belföldön akkor kell-e cserélni a tachográfokat?
A következő idézetet a Fuvarlevél újság egy korábbi online kiadásában olvashatod, innen másoltam be (teljes cikk ide kattintva olvasható).
Többször írtunk már a régebbi típusú tachográfok kötelező cseréjének az idejéről. Nem mindig emeltük ki, hogy mindez a nemzetköziben használt autókra vonatkozik. Jelenleg nem tudjuk, hogy az uniós jogszabály honosítása nem terjeszti-e majd ki a kötelezettséget a belföldi fuvarozókra is.
A tachográfok cseréjét előíró rendelkezést egy európai uniós rendelet tartalmazza. A ma érvényes szabályok a mobilitási csomag részei voltak, ami 2020-ban jelent meg. A rendelet felállítja a kötelező csere menetrendjét. Az érintett járműveket viszont úgy határozzák meg, hogy azok a nyilvántartásba vétel tagállamától eltérő tagállamban üzemeltetett járművek. Azaz a nemzetközi forgalomban részt vevő járműveket érinti. A rendelet emellett azt is tartalmazza, hogy a tagállamok belföldi szállítás esetén is előírhatják ezt a kötelezettséget (ez a 165/2014/EU rendelet 3. cikk).
Magyarországon ilyen rendelet egyelőre nem jelent meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesz ilyen kötelezettség. Példaként említenénk a 3,5 tonna kisteherautókra vonatkozó engedély beszerzésének a kötelezettségét. Az uniós rendelet ezt szintén csak a nemzetközi forgalomban részt vevő kisteherautókra írta elő kötelező jelleggel. Magyarország viszont olyan helyi rendeletet hozott, hogy ez az előírás minden fuvarozást végző kisteherautóra kötelező lett. Nem nagyon tudnánk mondani olyan fuvarozással kapcsolatos kötelező előírást, melyet uniós jogszabály kötelezővé tesz a nemzetközi forgalomban működőkre, Magyarország pedig felmentést ad alóla a belföldi fuvarozók számára. Elképzelhető, hogy nem lesz ez másként a tachográfok cseréjével sem. Biztosat egyelőre nem tudunk. Kérdeztük a minisztériumot is, hogy a belföldi forgalomban dolgozóknak kell-e számítaniuk arra, hogy számukra is kötelezővé teszik az új tachográfok beszerelését, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ. Egyelőre tehát annak, aki csak belföldi forgalomban dolgozik, nincs a cserével kapcsolatos kötelezettsége. És nagyon reméljük, nem fog megjelenni az utolsó pillanatban, nagyon rövid határidővel egy mindenkit érintő hazai rendelkezés!
AETR oktatás speciális ajándékkal május 5-ig

Kuzma Ferenc, oktató
FIGYELEM! MÁJUS 5-TŐL PÁR HÓNAPIG KÜLFÖLDÖN FOGOK TARTÓZKODNI, ÉLETVITEL SZERŰEN. ÍGY SOKKAL KORLÁTOZOTTABBAN TUDOK OKTATÁST VÁLLALNI.
Május 5-től külföldön leszek, így a következőt tudom mondani.
- HA addig megrendeled az oktatást a cégedbe (NEM kell addig megtörténnie, de mindenképpen írásban meg kell egyezni, hogy mikor lesz, hány főre, stb.), akkor grátiszba kapod – letölthető pdf formátumban – az AETR könyvet, a Munkaügyi szabályok fuvarozóknak, szállítóknak könyvet, és a Digitális tachográfok kezelése képekben, lépésről-lépésre könyvet. Ennek össz értéke 20 500 Ft.
- Az oktatás csakis ONLINE működik, Zoom-on keresztül (részletek ide kattintva olvashatók).
- A grátiszokat az oktatás megtörténte után küldjük el.
- Az akció május 5-e UTÁN történő megállapodás esetén NEM érvényes.
- Az oktatásnak a megrendeléstől számított 3 hónapon belül meg kell történnie, különben az akció érvényét veszti (nincs grátisz).
Nemzetközi- és belföldi fuvarozásban dolgozók egyaránt!

A legmodernebb és legpraktikusabb letöltőeszköz
Ha még nem tetted meg, rendeld meg a saját Tacho2Safe, vagy a legmodernebb, legkorszerűbb Tacho5Safe letöltődet, hogy a KÖTELEZŐ járművezetői kártya- és járműegység letöltéseket időben el tudd végezni!
A letöltővel a legújabb generációs tachográfokat és járművezetői kártyákat is le tudod tölteni. NE HAGYD KI EZT A LEHETŐSÉGET!
Ha kérdésed van a fenti készülékekkel kapcsolatban, akkor hívd a következő telefonszámot ezzel kapcsolatban:
Nozdrovicky Sándor, +36 30/951-9856, +36 70/ 413-9623
Üdvözlettel:

Kuzma Ferenc
Szállítmányozói munkaügyi- és AETR szakértő
műszaki szakoktató
(diploma: Budapesti Műszaki Egyetem)