máj 032017
 

Heti “kisokos”: a heti pihenőidők helytelen értelmezése.

 

A heti pihenőidők értelmezésével kapcsolatban nemrégiben kaptam egy érdekes megkeresést egy járművezetőtől.

Elmondta, hogy pár hónapja tartottak oktatást a cégükben, és az oktató azt mondta nekik, miszerint úgy kell értelmezni a heti pihenőidőt, hogy az vasárnap éjfélig tart (vagyis, addig már be kell fejeződnie), mivel a megnevezésében is benne van az, hogy “heti”, és “a hét fogalma: hétfő 00:00 órától vasárnap éjfélig tartó időszak”. Emiatt úgy kell megcsinálni az időbeosztásokat, szervezéseket, stb., hogy azok beleférjenek ebbe az időbe (a heti pihenővel együtt).

Hogy tovább fokozzam a helyzetet, csatolok ide egy képet, ami egy MÁSIK JELLEGŰ, de kapcsolódó problémáról szól. Az illető elmondása szerint, aki elküldte nekem, ez a kép “kering az Interneten”, és sokan ez alapján “működnek”, ezt veszik alapul. Íme a kép (ami a “nyugalom megzavarására alkalmas…”):

Hogyan kapcsolódik egymáshoz a két dolog?

Igazából nem tudom, de az biztos, hogy a képen látható magyarázat már tovább gyűrűzteti a heti pihenőidők meg-nem-értésének kérdését. Ugyanis, a képen már azt láthatod, hogy a járművezetőnek nem is kell tartania 45 órás pihenőket, mivel… fogalmam sincs, miért! A képből ez nem derül ki. Valószínűleg valami köze lehet a vasárnaphoz, ami a “hétválasztó”. De az értelmezés szerint úgy tűnik, egyáltalán NINCS IS SZÜKSÉG 3 hetes intervallumokban 45 órás pihenőkre (vagyis, 3 hét alatt egyszer sem kell tartani 45 órás pihenőt). Az illető szerint ez így kering a sofőrök között.

Mint láthatod, itt KÉTFÉLE problémával állunk szemben, ugyanakkor mind a kettő a heti pihenőidők helytelen értelmezéséből származik. Egyszerűen az illetők nem értették meg a heti pihenőidők fogalmát (sem azt, hogy mikor és hogyan kell azokat kivenni, sem pedig azt, hogy mi a különbség a csökkentett és a rendszeres pihenő között, és ezeket hogyan kell alkalmazni). És ez SÚLYOS szabályszegésekhez és bírságokhoz vezethet!

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ezek után egyáltalán nem véletlen az, hogy pl. az AETR könyvben is kb. 6 oldalon keresztül magyarázom a heti pihenőidők megfelelő értelmezését, és a konferencia könyvben is külön elmagyarázom ezt. Mielőbb továbbmennél, szerezd be ezeket, ha valamelyik még nincs meg! Ehhez kattints ide!

Akciós AETR könyv, konferencia könyv és tachográfos könyv

 


 

Mi a helyes értelmezés a heti pihenőidővel kapcsolatban?

Visszatérve a bevezetőben vázolt két “megoldásra”, amit a heti pihenőidőkkel kapcsolatosan felvázoltam.

  1. Az egyik megoldás szerint a heti pihenőidőnek be kell fejeződnie vasárnap éjfélig, a “hét fogalma” miatt.
  2. A képen látható értelmezés szerint pedig, ha valaki a képen látható módon veszi ki a heti pihenőket, akkor nem kell 3 hét alatt egyszer sem 45 órás pihenőt tartania, mivel a 4-ik héten otthon van, pihen (ezzel visszapótolja a csökkentéseket).

Minden esetben amikor oktatást tartok, ki szoktam emelni a következőt (ezt a konferenciákon is elmondom): “Nem az számít, hogy a másik oktató, az ellenőr vagy én mit mondok, mert ez NEM bír bizonyító erővel. Csak az számít, hogy MI VAN LEÍRVA a jogszabályokban. Csakis EZ alapján tudsz jogorvoslathoz folyamodni.” Nagyon fontos ezt megértened!

Nézzük meg tehát csak röviden az egyes fogalmak jogszabályi meghatározását, amiket a könyvekben nagyon részletesen elmagyarázunk! Nézzük a jogszabályi meghatározást és azok rövid értelmezését!

Fogalmak

„A heti pihenőidőnek az előző, heti pihenőidő végétől számított hat, 24 órás időszak végéig meg kell kezdődnie.” (561-es rendelet 8-ik cikk, 6-os pont)

Mit mond ez tehát nekünk? Idézet a Konferencia könyvből, egy képpel együtt, a könnyebb megértés kedvéért:

„Tehát, az én teljes, heti tevékenységem nem haladja meg a 144 órát. És ebben MINDEN benne van! A pihenők, a szünetek, a munkák, a… MINDEN! Most, ugye, arról… most NEM a 12 napos szabályról beszélek, ez, ugye, látszik. Jó. tehát, ez az, amikor… a 6 napos szabály.

Jó? Tehát 144 órán belül kell megkezdeni a következő… tehát, annak a legvégéig. Így szól a jogszabály. A legvégéig meg KELL kezdeni a következő heti pihenőt. Rendben!”

Az is látható továbbá, hogy ebben NINCS semmilyen utalás a vasárnap éjfélre. Ha az AETR könyvből akarnék idézni, akkor a következőt mondanám.

„Ami zavart kelthet és talán zavart is kelt az az, hogy a heti pihenőidő kifejezésben lévő „heti” szónak semmi köze a „hét”-hez, hiszen a heti pihenő meghatározása egy meghatározott óraszámnyi pihenőidőt jelent, és nem kötődig hétfői munkakezdéshez és/vagy vasárnapi végzéshez az utazó munkavállalók esetében. Lehet, hogy a heti pihenőidőd pénteken kezdődik éppen, de ez egyáltalán nem törvényszerű, és nem kell, hogy így legyen (sőt, a legtöbbször nem is így van)! Azért adták neki a „heti” nevet, mivel már van egy „napi” pihenőidő fogalom (ami ugye megint csak nem azt jelenti, hogy egy egész nap vagy egy napszak vagy ilyesmi), ezért használják a munkajogban általánosan elfogadott fogalmat arra is, hogy amikor a „munkahete” véget ért a járművezetőnek, akkor a hosszú pihenőidejét minek nevezzék. Lehetne éppen „sörözős” pihenőidő is, de ezt mindenki maga döntse el, mire használja. Ugyanakkor a munka világában a munkavállalónak meghatározott heti pihenőidő jár, így maradt a „heti” pihenőidő kifejezés, ami semmi mást nem jelent, mint egy hosszabb, legalább 45 órás pihenőidőt (vagy minimum 24-et, csökkentve). Ez csak ennyit jelent, és nem többet, ahogy ezt korábban tisztáztuk.”

„Bármely két, egymást követő héten a járművezetőnek tartania kell legalább:

  1. két rendszeres heti pihenőidőt, vagy
  2. egy rendszeres heti pihenőidőt és egy legalább 24 órás csökkentett heti pihenőidőt.”

(561-es rendelet 8-ik cikk, 6-os pont)

Íme egy kép, szintén a Konferencia könyvből, hogyan értelmezzük ezt!

Ezt csakis egyféleképpen lehet értelmezni: vagy mind a két, EGYMÁST KÖVETŐ héten legalább 45 órás pihenőt tartok (lásd 3. és 4. hét), vagy ezek közül legalább az egyik 45 órás (lásd az 1. és 2. hét, vagy a 2. és 3. hét). Ez azért van így, mert a jogszabály azt írja: „bármely két, egymást követő héten…” A heti pihenők tehát KÖVETIK egymást, és alapszabályként MINDIG azt kell nézni, hogy “két olyan hét, ami egymást követi”, nem pedig “két, egymás melletti hét”, mert akkor vizsgálhatnám azt, hogy az 1. és 2. hét, majd a 3. és 4. hét, ami nem lenne helyes. Úgy kell vizsgálni, hogy 1. és 2., majd. 2. és 3., majd 3. és 4. hét. Ez lenne a helyes.

Árnyalatnyi, mégis NAGYON LÉNYEGES különbség.

Rövid, heti kisokosomba ennyi fért most bele, és mélységeiben sem akarok jobban belemenni a témába. De azt hiszem, így is látható, milyen könnyen félre lehet érteni a meghatározásokat.

 


 

Jelentkezés

Szólj az ismerőseidnek! Ha elfogy az AKCIÓS KÖNYV, akkor ERRŐL LEMARADNAK. Már csak 35 darab kapható az AETR 7.0 könyvből akciós áron, 60%-os kedvezménnyel!

Akciós AETR könyv, konferencia könyv és tachográfos könyv

 

Ez most MINDENKINEK elérhető akció, AMÍG VAN BELŐLE, ezért szólj másoknak is erről, de gyorsan, mert nem sok idő van rá!

 

Szólj az ismerőseidnek!
Ha elfogy, akkor ERRŐL LEMARADNAK.

 

Nincs sok idejük, ha ki szeretnék használni ezt a kedvezményt. Ha nincs itthon most az ismerősöd, vedd meg neki TE és majd utólag rendezed vele. NEHOGY KÉSŐ LEGYEN!!!!

 

Kérem az AETR könyvet MOST!

Megrendelem MOST!

Üdvözlettel,

Ferenc

 

  3 hozzászólás to “NE ÍGY értelmezd a heti pihenőidőt!”

  1. Kedves Zoltán!

    Írod:
    “Alkalmazva azt az opciót,hogy a mindkét naptári.hetet érintö pihenö vagy kezdés hetéhez,vagy a befejezés hetéhez számitható,egy legalább 69 vagy,90 órányi pihenö meg mindkettöhőz(pl-péntek/szombat 45,vasárnap-hétfő 45..ha közte lenne 2 perc munka,akkor rögtön ” látszódna” is a lehetöség)
    De nincs,és ezt nem.is kéri a jogszabály,hanem az egybefüggö 90+ órát engedi mindkét héthez rendszeres heti pihenönek számolni.!”

    Ez az általad megnevezett “opció” hol szerepel?!
    Mivel az 561/2006/EK rendeletben a 8. cikk alatt én semmi ilyet nem találok leírva! Inkább csak azt látom a 8. cikk 9. pontban, hogy
    ‘Az olyan heti pihenő időt, mely két hétre oszlik el, bármelyik héthez lehet számítani, de mindkettőhöz nem.’ Ez nem azt jelenti, hogy legyen az akár 90 órányi pihenőidő is, de NEM BONTHATÓ!
    Előre is köszönöm.

    Üdvözlettel, Nagy Tibor

  2. T.Kuzma úr!
    Minden elismesem mellett azt kell mondjam,hogy az ábra értékelése nem.teljeskörü.
    A kezdést megelőző idöszak tükrében állapirható csak meg,hogy szabályos-e.
    Mert lehet az,amennyiben a kezdést megelőzi egy minimum 90 órányi pihenő.
    Akkor bizony minden jogszabályi kritériumnak eleget tesz,sőt több is,mint a minimum követelmény.
    Alkalmazva azt az opciót,hogy a mindkét naptári.hetet érintö pihenö vagy kezdés hetéhez,vagy a befejezés hetéhez számitható,egy legalább 69 vagy,90 órányi pihenö meg mindkettöhőz!(pl-péntek/szombat 45,vasárnap-hétfő 45..ha közte lenne 2 perc munka,akkor rögtön ” látszódna” is a lehetöség)
    De nincs,és ezt nem.is kéri a jogszabály,hanem az egybefüggö 90+ órát engedi mindkét héthez rendszeres heti pihenönek számolni.
    Egyes kiértékelő programok azonban ezt nem mindig kezelik jól.De a szabályokentén haladva mégsem.található hiba egy logikus levezetés esetén.
    Nincs kitétel,ami sértene.
    Erre a megállapitásra jutott már a magyar,a német és az angol közlekedési hatóság is.
    Bár az ábra elsö ránézésre szabálytalan igy,azonban felelősségteljes értékelése csak a kezdés elötti előzmények birtokában lehetséges.
    Amikor napirenden van a rendszeres.hetipihenö gk-ban töltésének szankciónálása(helyesen),akkor igencsak dontos egy olyan hatékony munkarend,amely a jelen gazdasági viszonyok mellett is.lehetövé teszi ,hogy a gkv az otthonába tölthesse a minösitett heti pihenőjét.
    Sajnálatos,hogy nem minden cég képes ennek 12/2 munkarendben megfelelelni,igy egy elörelátó szervezésel ,hétkőzi.kezdéssel 17/4 -5-ös fordában irányitja a dolgozóit.
    Számukra biztos fontos a megfelelő szabálykövetés,igy ebben.a témakörben is a pontos állásfoglalás.
    Márpedig eltérö álláspontok vannak jelen,igy ez feltehetöleg zavart és bizonytalanságot szül közben.
    Amely jelen.van a hatóságoknál is,ennek következményei meg súlyosan érinthetik az olyan hétköznapi gkv-k életét is,mint jómagam.
    Üdvözlettel: Molnár Zoltán

 Leave a Reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

(kötelező)

(kötelező, de nem látszik)